Tag: covid-19

Erősítsük a lelkünket!

A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY már hetek óta távolságtartásra kényszerít bennünket. Nem tarthatjuk a szokásos, meghitt kapcsolatot idős szüleinkkel, nem ápolhatjuk a kórházakban fekvő betegeinket. Hogyan erősíthetjük a lelküket, mivel biztathatjuk őket ebben a nehéz időszakban? – erről kérdeztük dr. Vértes Gabriella pszichoterapeuta szakorvost, a Magyar Hipnózis Egyesület örökös tiszteletbeli elnökét.

Olvass tovább

Hiánypotló ingyenes hanganyagokkal segít az ELTE, hogy jobban legyél

„A stressz egyáltalán nem káros, önmagában nagyon is életszerű” – mondja Varga Katalin, az ELTE-PPK Affektív Pszichológia Tanszékének vezetője. Az MTA doktora szerint azonban a stressz mellé mindenképpen fontos, hogy legyenek olyan időszakok is, amikor biztonságban vagyunk, megnyugszunk, és teljesen átadjuk magunkat a pihenésnek. Erre a feltöltődésre nyújtanak lehetőséget azok a hanganyagok, amelyeket nemrég tettek közzé a nagyközönség számára a Magyar Hipnózis Egyesület honlapján. Miként érdemes használni a felvételeket, mit lehet elérni napi pár percnyi relaxációval, és hogyan vezethet el a járvány a bennünk rejlő lehetőségek felfedezéséhez? Erről kérdeztem a pszichológust.

Olvass tovább

Küldd el a hangodat a súlyos betegeknek!

A beteglátogatás terápiás hatású lehet, ám a koronavírus-járvány miatt a kórházba kerülteket most nem lehet látogatni. A súlyosabb állapotban lévők már nem tudnak telefonálni sem, így a család és a barátok tehetetlen várakozásra kényszerülnek. Ennek a feszültséggel teli helyzetnek a feloldására elindult egy kezdeményezés, amely a hozzátartozók hangját és személyes üzenetét a beteg ágya mellé juttatja.

Olvass tovább

Szuggesztiv kommunikáció az intenzív osztályon

Fejezet a Varga K. (szerk) A szavakon túl – kommunikáció és szuggesztió az orvosi gyakorlatban c. kötetből, Medicina kiadó, Budapest. pp. 251-266. Közreadva a kiadó szíves engedélyével.     KELEMEN-SZILÁGYI ADRIENN SZUGGESZTÍV KOMMUNIKÁCIÓ AZ INTENZÍV OSZTÁLYON   BEVEZETÉS Az intenzíves szakirodalom egyre többet foglalkozik a kritikus állapotú betegek testének gyógyítása mellett azzal is, hogy milyen …

Olvass tovább

Szuggesztiók hatása

Fejezet a Varga K. (szerk) A szavakon túl – kommunikáció és szuggesztió az orvosi gyakorlatban c. kötetből, Medicina kiadó, Budapest. pp. 36-56. Közreadva a kiadó szíves engedélyével.     KEKECS ZOLTÁN  KUTATÁSI EREDMÉNYEK A POZITÍV SZUGGESZTIÓK HATÁSÁRÓL A SZOMATIKUS ORVOSLÁSBAN   BEVEZETÉS   Immár megkérdőjelezhetetlen, hogy a szuggesztiók aktívan jelen vannak a szomatikus betegségek gyógyítása …

Olvass tovább

A lélegeztetett beteg pszichés vezetése

A lélegeztetett beteg pszichés vezetése című fejezetet a Medicina Kiadó és Prof.Dr. Varga Katalin, Phd, pszichológus, egyetemi tanár külön engedélyével tesszük nyilvánossá. Ezzel az információs anyaggal is szeretne a Magyar Hipnózis Egyesület szakmailag megalapozott, célirányos módon segíteni a betegeknek és az egészségügyben dolgozóknak egyaránt!

Olvass tovább

Rendkívüli tájékoztatás

A koronavírus járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel a Magyar Hipnózis Egyesület vezetősége úgy határozott, hogy az idei konferenciánkat (2020. június 5 – 7.) elhalasztjuk, és azt a következő évben fogjuk megtartani.

Olvass tovább

Hipnoterápia távolról és közelről

Tekintettel az aktuális járványügyi intézkedésekre, az MHE az alábbi terápiás ajánlást teszi.

Kattints és olvass tovább!

Olvass tovább