Beszámoló dr. Ludvigh Károly: Szédült iram- az egyensúlyvesztés, mint felszólítás irányváltásra című workshopjáról

A műhely során interaktív módon, esetrészlet bemutatókon és saját élményen keresztül ismerkedhettünk meg a coaching folyamat fő motívumaival, határterületet is érintő problémamegoldási folyamatával. Kiderült, hogy egy munkahelyi/céges problémakörrel foglalkozó vezetői coach elsősorban a jelen helyzetre összpontosít és megoldásként a jövőre irányulva, saját énerőt mozgósít. Azonban vannak olyan esetek, amikor nehezebb e kereteket tartani és pszichoterápiás segítséget kell fontolóra venni. Az előadó esetrészleteken keresztül demonstrálta, hol van az a határ, ami már meghaladja egy coach feladatát. Emellett betekintést kaphattunk a coaching-helyzetmegértés-megoldásközpontúság tengelye mentén az álommunka és hipnoterápia által nyújtott lehetőségek tárházába, mely technikák célirányos alkalmazása, a páciens teherbírásához igazodva egy tapasztalt és megfelelően képzett coach segítségével gyors változást hozhatnak.

A program során sajátélményen keresztül ismerkedhettünk meg egy stabilizáló hatású metaforikus szuggesztiós technikával, melyet kiscsoportos élménymegosztás követett.

Köszönjük a színvonalas előadást és a hallgatóság aktív részvételét.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 Hozzászólások
Inline Feedbacks
Összes hozzászólás
0
Szólj hozzá a lap alján! Kattints ide!x